Negyvenöt éves a Bükki Nemzeti Park 2022.07.15. 10:02

A természetvédelem önmagában nagyon fontos, de egyedül kevés, azt csak a helybéliek támogatásával tudják végezni – mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvényen csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson.

Felidézte: 1977. január 1-jén lépett hatályba a Bükki Nemzeti Parkot alapító jogszabály. A nemzeti park az országban a harmadikként alakult meg, elsődleges vonzereje a közel ezer méter tengerszint feletti átlagmagasságú Bükk, amelyben mintegy 800 barlang található, az ökoturisztikai létesítmények egynegyede is a nemzeti parkban van, amelyeket évente 200 ezren keresnek fel, de ennél sokkal többen turistáskodnak a hegységben.

Rácz András köszöntője Kácson Fotó: Vermes Tibor

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) igazgatója elmondta: a nemzeti park területét az alapítás óta kétszer növelték, ma csaknem az egész Bükk-hegységre kiterjed, az igazgatóság több mint 43 ezer hektárt kezel.

A dél-borsodi Kácsról szólva Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról szólt, hogy ezen a helyen valaha a bencés szerzetesek gyógyfűvekkel gyógyítottak, itt korábban strandfürdő is volt. Értékesek a források, amelyek a terület vízellátását biztosítják és megfelelő élőhelyet Európa legértékesebb vízicsigáinak. "Kács Dél-Borsod ékszerdoboza, természeti kincsekkel megáldott kis település, közkedvelt turisztikai célpont, amelyet barátságos emberek laknak" – tette hozzá.

forrás: kormany.hu

Kapcsolódó