Első hely és jubileumi különdíjak az Alföldi Állattenyésztési Napokon 2026.05.22. 09:00

Egy év kihagyás után, immáron 32. alkalommal, 2026. május 14-16. között rendezték meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítást és Vásárt Hódmezővásárhelyen. A háromnapos rendezvény idén is rendkívül gazdag kínálattal várta az érdeklődőket.

Az eseményre kilátogatók betekintést nyerhettek az állattenyésztés és növénytermesztés ágazatainak mindennapi életébe és munkásságába.

Az ünnepi megnyitón hagyománnyá vált, hogy az agrárium jeles képviselőit, szakembereit a kiállításon megjelent fogatok viszik körbe a kiállítás területén. Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy Bóna Szabolcs János agrárminiszter urat, valamint Antal Gábort, a Hód-Mezőgazda Zrt. Vezérigatóját a mi fogatunk vihette az ünnepélyes megnyitó helyszínére.

A nemzetközi viszonylatban is méltán elismert kiállítás kiváló lehetőséget biztosított a tenyészállatok bemutatására és megmérettetésére.

A rendezvény szervezői idén is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy Magyarországon őshonos szarvasmarha fajták és mezőhegyesi lófajták, azaz gidránok, nóniuszok és furioso-north star tenyészegyedek is bemutatásra kerüljenek.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot idén nyolcadik alkalommal képviselte a Batúz-tanya furioso-north star ménesének hét tenyészállata, három fedező mén és négy tenyészkanca. Külön öröm a számunkra, hogy idén lehetőségünk nyílt a tarnaszentmiklósi Szürke Szállás telephelyünkön tartott állatok közül egy magyar szürke szarvasmarha és egy kárpáti borzderes tehenet is bemutatnunk, mindkettőt a saját borjával.

A rendezvény első napján került sor a tenyészállat bírálatokra, melyen:

• Furioso-north star mének I. csoportjában az Igazgatóság tulajdonában lévő Furioso-124 „Felleg” a harmadik helyezést,ű

• Furioso-north star mének II. csoportjában az Igazgatóság tulajdonában lévő Furioso XXXIX-142 „Ütköző” a harmadik helyezést, az Igazgatóság által tenyésztett Furioso XLIV-101 „Üti” a második helyezést,

• Furioso-north star kancák I. csoportjában az Igazgatóság által tenyésztett Furioso-32 „Kétely” a harmadik helyezést,

• Furioso-north star kancák II. csoportjában az Igazgatóság által tenyésztett Furioso-XLV-84 „Dalos” a harmadik helyezést,

• egyéb húshasznú szarvasmarha kategóriában az általunk tenyésztett HU 33765 0349 6 fülszámú magyar szürke szarvasmarha tehén a harmadik, valamint a szintén általunk tenyészett HU 34772 0052 8 fülszámú kárpáti borzderes szarvasmarha tehén az előkelő első helyezést érte el.

A fenti eredményeken túl számos különdíjban is részesültünk. A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete a magyar szürke tehénnel és borjával történő megjelenésért az Igazgatóságot különdíjban részesítette.A Furioso-North Star Lótenyésztők Országos Egyesülete a Batúz-tanyán végzett furioso-north star tenyésztés 10 éves jubileuma alkalmából Igazgatóságunkat, valamint Dávid Ádám telepvezetőt különdíjban részesítette.

A rendezvény második és harmadik napján számos program közül választhattak a helyszínre kilátogatók. Nagy érdeklődés övezte a fogatok bemutatóját, melyen az Igazgatóság egy Cziráky típusú hintóba fogott négyes fogattal jelent meg. A fogatot Szebellédi Szabolcs hajtotta, melyben az Igazgatóság által tenyésztett Ritmus és Kétely nevű kancáink, valamint Lagzi és Dolgos nevű herélt lovaink kerültek befogásra.

Az elért eredményekhez ezúton is gratulálunk, a további munkához sok sikert kívánunk!


Horkay Ágnes
Horkay Ágnes
területkezelési osztályvezető
Laczkó Gabriella
területkezelési ügyintéző

Kapcsolódó

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023.07.10. 16:00
Um ehrlich zu sein, haben mich Vögel im Allgemeinen noch nie so wirklich interessiert. Aber ich glaube, das liegt daran, da man sie sehr selten aus nächster Nähe zu Gesicht bekommt. Als ich mir die Vogelrettungsstation auf dem Gelände des Direktorats ansehen durfte, wurde mir klar, dass Vögel doch ganz interessant sind, wenn man sich näher mit ihnen beschäftigt!Als ich dann die Gelegenheit bekam, eine Gruppe von Rangern zu begleiten, welche die Adlernester und deren Eierbestand überprüfte, war ich natürlich sofort dabei. Wer möchte es sich schon entgehen lassen einen in freier Wildbahn lebenden Adler aus nächster Nähe zu sehen? Ich jedenfalls nicht.Genauer gesagt handelt es sich bei dieser Art um den Östlichen Kaiseradler (Aquila heliaca) (Für die Interessierten unter euch: https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%96stlicher_Kaiseradler). Außerdem gibt es noch eine kleine Population an Seeadlern (Haliaeetus albicilla) in diesem Gebiet.An diesem Tag lag unser Fokus allerdings nur auf den Nestern des Kaiseradlers. Die Aufgabe bestand darin, den Bestand an Eiern in allen Nestern zu überprüfen, zu dokumentieren und anschließend abzuwarten, dass das Weibchen wieder zu ihrem Nest zurückkehrt. Es wurden zwei Gruppen gebildet. Gruppe Nr. 1 hatte die Aufgabe die Eier im Nest zu zählen. Dafür mussten wir (zum Glück) nicht etwa auf den Baum klettern, sondern bedienten uns modernster Technik in Form einer Drohne. Die zweite Gruppe beobachtete aus einer Entfernung von ca. 800 m das Nest per Fernglas und dokumentierte minutengenau, wann das Weibchen das Nest verließ und wann es, nachdem die Drohne wieder weg war, zu ihren Eiern zurückgekehrt war. Das konnte mal nur 15 Minuten dauern, mal mehrere Stunden. Zum Glück war ich in der ersten Gruppe. ;)Im Durchschnitt legen Kaiseradler 1-3 Eier. Bei unseren Nestern waren es meistens drei, also ein ziemlich guter Durchschnitt. Die kommende Kaiseradlergeneration ist somit gesichert. Bis wir die zehn Nester alle abgeklappert hatten, dauerte es eine Weile. Wir fuhren über endlose Felder und durch Niemandsland, wo sich unsere Wege immer wieder mit denen von Fasanen, Feldhasen und Rehen (ich habe noch nie an einem Tag so viele Rehe gesehen) kreuzten. Alles in allem ein sehr interessanter, tierreicher Tag, beendet natürlich mit einem obligatorischem Kaffee.
Tovább olvasom